Információ
 
 



Eredetiségvizsgálat garanciával!

Cégünk a Metalelektro Kft. alvállalkozójaként a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyével végezhet gépjármű eredetiség vizsgálatot, amelyhez felelősségbiztosítással rendelkezünk.

Az eredetiségvizsgálat a közúti járművek tulajdonos váltásakor kötelezően előirt tevékenység, amelyet a Nemzeti Közlekedési Hatóság által kiválasztott cégek, jóváhagyott technológiákkal végeznek, illetve végeztetnek. Az eredetvizsgálat célját és annak teljesülését illetően az eredetvizsgáló technológiák és helyek között érdemi különbség (minden híresztelés ellenére) nincs. A megbízható eredmény inkább a felülvizsgáló lelkiismeretes munkájától, mint az alkalmazott technológiától függ. Azaz a különböző cégek, különböző eredetvizsgáló partnereinél kiadott igazolások egyenértékűek.

A eredetvizsgálat célja a jármű eredetivel (gyárival) azonos "eredeti" állapotának felülvizsgálata és igazolása. Minden jármű alvázszáma adott, egyértelműen meghatározott és dokumentált kivitelt (szín, karosszéria, motor, ülések, szélvédő, stb...) jelent. Ennek ellenőrzésére a járművön több helyen, több fajta technológiai, technikai azonosító "jegy" található, amelyek megléte és változatlansága igazolja az eredetiség állapotot. Különböző nagyobb javítások, összeépítések, fődarab cserék során ez az állapot megváltozik, amely a jármű bizonytalan eredetiség, esetenként az eltérés függvényében tudatos manipulálására (pl. lopott gépkocsik tisztára mosása) utal. Az utóbbi esetben a eredetiségvizsgáló állomásnak jelentési kötelezettsége van a hatóság felé.

Az eredetiség vizsgálat a Nemzeti Közlekedési Hatóság által előírt és ellenőrzött gépjárműszakértői tevékenység, amelynek ügyvitelét, adminisztrációját egyértelmű szabályok rögzítik. 2004. július 1-ét követően bármely természetes személy kérheti az eredetiségvizsgálat elvégzését.


Az Euro Partner Car Kft. Közleményei

Telephely: Budapest 1211, Védgát u. 5-7.
Székhely: Alsónémedi 2351, Liliom u. 33/a.

 

Cím:
1211 Budapest,
Védgát utca 5-7.
(A Gubacsi híd lábánál)

Telefonszám:
06 30 430 7909

 
 
       
2010 © Graphy Design. All Rights Reserved.